Lelkipásztori látogatás Itáliában
Hitvallás 2006.01.18. 15:56
Dr. Pápai Lajos püspök atyánk a tavalyi év végén Itáliában járt. Vatikáni tartózkodása közben fogadta őt XVI. Benedek pápa, majd tovább utazott Szicíliába, ahol találkozott a palermói magyarokkal. Élménybeszámolójából az is kiderül, hogy milyen csoda történt egy egyszerű siracusai munkáscsalád otthonában, valamint megtudhatjuk, hogy az egykor arabok által meghódított kis szicíliai településre hogyan került Apor Vilmos ereklyéje. Összeállításunkban megszólal Boldizsár Andrea, a palermói magyar közösség lelkes szervezője is.
Dr. Pápai Lajos püspök:
- Minden esztendőben, novemberben szoktam egy hivatalos római látogatást tenni, ez mindig egybeesik azzal az ünneppel, amikor a Pápai Magyar Intézet ünnepli a magyar mindenszenteket. Ezt az időt használjuk fel arra, hogy meglátogassuk a kint tanuló papjainkat és kispapjainkat. Ennek keretében a Collegium Germanicum Hungaricumba látogattunk el, ahol az új rektorral beszélgettem az ott tanuló kispapjainkról.
A másik hivatalos látogatás a Lateráni Egyetemen volt. A teológiai kar dékánjával tárgyaltunk, hiszen győri főiskolánk az ottani teológiai karhoz csatlakozott.
Ezen kívül természetesen több más hivatalos ügyet is intéztünk, közben meglátogattuk Erdő Péter bíboros úr címtemplomát, a Santa Balbinát.
Római tartózkodásunk szerdai napján általános pápai kihallgatás volt a Szent Péter téren. A végén a jelen lévő püspököket egyenként fogadta a Szentatya. Nagyon kedvesen érdeklődött Magyarország iránt, a katolikus egyetem felől, megkérdezte, hol vagyok püspök, majd elmondta, hogy járt már Magyarországon, s végül áldást adott.
Közben Németh László rektor, aki egyben az olaszországi magyar főlelkész is, meghívott két helyre. Az egyik a Szent Péter Bazilika magyar kápolnája, ahol minden kedden magyar nyelvű szentmisét mutatnak be az ottani magyaroknak, ezt azon a kedden én végeztem. Másrészt meghívást kaptam Palermóba, ahol szintén egy szentmisét mutattam be. Ez Palermo külvárosában, az Aquinói Szent Tamás- templom kápolnájában volt. A miénk előtt egy diákmise volt, annak a végén pár szóval köszöntöttem az ottani olasz híveket, megköszöntem, hogy ez a plébánia befogadta a magyar lelkészséget, s ott évente kétszer magyar nyelvű mise lehet. Általában vegyes családokról van szó, ahol a gyerekek tudnak magyarul és olaszul is, és lehet látni, hogy nagy áldozatokat vállalva tartanak össze. Nagyon örültek annak, hogy Magyarországról egy püspök meglátogatta őket.
Eljutottunk Siracusába is, ahol 1953-ban egy egyszerű munkáscsalád szobájában a házasságkötésükre kapott Szűz Mária dombormű könnyezett. Hatalmas tömeg gyűlt össze, kitették az utcára, rendőrök vigyáztak rá, aztán bevitték az egyetem kémiai intézetébe, és megvizsgálták. A vizsgálat közben is állandóan folyt a könny a szeméből. Egyébként az egészet szét tudták szedni és megállapították, hogy emberi könny, s a jelenségnek semmiféle természetes magyarázata nincs. A csodás esemény tiszteletére még akkor építettek egy altemplomot, majd 1993-ban szentelte fel II. János Pál pápa azt a hatalmas bazilikát, amelynek a tetején egy Szűz Mária-szobor áll. Egy madagaszkári kedvesnővér mondta el, hogy II. János Pál pápa a halála előtt egy héttel azt kérte, hogy az ereklyét - amelyben üvegedényben őrzik a fölfogott könnyeket s azokat a ruhákat, amivel letörölték őket - még egyszer szeretné látni. El is vitték Rómába, s a Szentatya a halála előtt még egyszer meg tudta nézni.
Palermóba menet az autópályán láttuk kiírva Motta Sant’Anastasia nevét, azt a kis települést, ahonnét a plébános egy Apor-ereklyét kért tőlünk. Bementünk ebbe a faluba, ahol egy nagyon szép templom van Szent Anasztáziának szentelve. Itt őriznek egy hatalmas ereklyetartót, amelyben vértanúk ereklyéi vannak, köztük most már Boldog Apor Vilmosé is.
Boldizsár Andrea, a palermói magyar közösség szervezője:
- Palermóban élek már több mint 10 éve. Hosszú éveken keresztül nem tartottak magyar nyelvű misét Szicíliában, ezért nagy örömmel fogadtuk, mikor néhány évvel ezelőtt Németh László atya megkeresett, hogy szeretné újra felvenni a kapcsolatot a Szicíliában élő magyarokkal. Azóta évente két alkalommal van magyar nyelvű mise, a húsvéti és az adventi időszakban. E találkozások szervezésével én foglalkozom, ugyanis a szentmise után kis magyar közösségünk együtt ebédel. Így lehetőségünk van arra, hogy egy kis időt eltöltsünk együtt. Szicíliában egyébként vagy 100 magyar él, ebből 30-40 Palermóban és környékén. Ami óriási boldogsággal tölt el mindenkit, hogy míg az első miséken sokan mint férj-feleség vettünk részt, azóta a magyar közösség bőven gyarapodott létszámban. Minden találkozónkon részt vesznek csecsemők és babát váró anyukák.
Ma már a gyermekeink is izgatottan várják a találkozást magyar barátaikkal. A miséken kívül is összejövünk kisebb csoportokban: egy-egy születésnap, névnap, keresztelő vagy éppen egy vacsora alkalmával. Most izgatottan vártuk a találkozás időpontját, hiszen László atya levelében közölte velünk, hogy Pápai Lajos győri püspök atya celebrálja majd a misét. Fontos eseménynek tartottuk, hogy egy magyar főpásztor misézik nekünk Szicíliában! Szép számban gyűltünk össze, a mise végén pedig elénekeltük a magyar Himnuszt, és mindnyájunknak könny szökött a szemébe. Együtt ebédelt velünk a püspök atya is, váltott egy-két szót mindenkivel, elbeszélgetett a gyerekekkel. Reméljük, szép emlékekkel távozott Szicíliából.
Nem könnyű távol élni hazánktól, még akkor sem, ha a mai technika lehetővé teszi, hogy bármikor kapcsolatba kerüljünk az "otthoniakkal". Sokszor bizony a hit segít túllépni a nehézségeken. Nekem személy szerint nagyon sokat jelent, hogy a férjem és családja vallásgyakorló emberek. Csodálatos érzés vasárnaponként együtt lenni a misén a nagyszülőkkel, testvérekkel, unokatestvérekkel, s tudom azt, hogy ugyanabban az időben édesanyám is szentmisén vesz részt Miskolcon, és gondol ránk!
|