Ez tehát az oka annak, hogy a svájci kantonok miért játszottak olyan fontos szerepet Európa történetében hol egyik, hol a másik oldalon harcolva zsoldoskatonaként. 1512-ben II. Gyula pápa szövetségeseként játszottak szerepet Itália sorsának alakításában, amelyért a Pápa „az egyház szabadságának védelmezői” címmel tüntette ki őket.

Abban az időszakban elterjedt foglalkozás volt a zsoldos katonaság. A svájci kantonok lakossága fél millió volt és túlnépesedett országnak számított, ahol a bizonytalan gazdasági viszonyok miatt jelentős volt a szegénység. Ezért nem volt más lehetőség, mint emigrálni és külföldön megfizetett zsoldos katonaként szolgálni.

1505. június 21-ei bullájával II. Gyula pápa kihirdette a nemzeteknek, hogy Peter von Hertenstein kanonokot bízta meg azzal, hogy Rómába vezesse svájci katonák egy csoportját, kapitányukkal Kaspar von Silenen-nel a pápai paloták őrzésére.
Áthaladva az Alpokon, Lombardián és Toszkánán, a 150 katona 1506. január 22-én délután érkezett meg Rómába. A Szent Péter téren kapott pápai áldás után a svájci gárdisták még aznap megkezdték szolgálatukat az Apostoli Palotában.
1527. május 6-án V. Károly seregei egy Bourbon főkapitány vezetésével támadás sorozatot indítottak Róma ellen. Elfoglalták a Szent Péter bazilikát és a Vatikán környékét. A Svájci Gárda és a még megmaradt római seregek elkeseredetten küzdöttek, hogy feltartóztassák őket. A harc során a 189 svájci gárdistából 42-en maradtak életben, a többieket a Szent Péter bazilika központi oltárának lépcsőin mészárolták le, 200 menekülővel együtt. Az életben maradt gárdisták voltak azok, amikor már minden elveszett, akik VII. Kelemen pápát átkísérték a biztonságos menedékhelyre, az Angyalvárba. Annak köszönhetően menekültek meg, hogy korábban VI. Sándor pápa egy titkos összekötő folyosót építtetett a Vatikán és az Angyalvár között. A barbár francia és spanyol, német hordák 8 napon át szabadon garázdálkodtak Rómában: az erőszak minden fajtáját felhasználva loptak, gyilkoltak és megszentségtelenítették a istentiszteleti helyeket, kifosztották a pápák sírjait. Több mint 12 ezren haltak meg ezekben a napokban és a zsákmány értéke meghaladta a 10 millió dukátot. A pápaellenesség szellemétől elvakulva a Vatikánban Raffaello stanzáiban Luther nevét kardéllel vésték fel a Legszentebb oltáriszentség vitája c. festményre a megvetés jeleként, míg egy másik falon graffiti éltette V. Károly német-római császárt. Róma kifosztása során helyreállíthatatlan károkat okoztak, tönkretettek számos relíkviát, felbecsülhetetlen értékű művészeti kincseket és az egyház legszebb arany és ezüst értékei szinte mind elvesztek. VII. Kelemen pápának nem volt más választása, mint megadni magát és elfogadni a kemény feltételeket. Ezek között szerepelt, hogy a pápai őrség, a Svájci Gárda helyébe német és spanyol katonák 4 csapatát állították. A Pápa engedélyt kapott, hogy az életben maradt svájci gárdisták beléphessenek az új őrség tagjai közé. Csak 12-en csatlakoztak, a többiek elutasították az együttműködést.

Az 1648-as Vesztfáliai béke után a Svájci Gárda elvesztette temetkezési jogát a vatikáni teutón kollégium melletti temetőben, amelyet kizárólag német nemzetiségűeknek tartottak fenn, és a közelében fekvő kis kápolnát is, viszont megkapták a Szent Anna kapu jobb oldalán található kis Szent Zarándok templom használati jogát. 1653. szeptember 8-án a Szűzanya kegyképe előtt a Svájci Gárda Mária oltalmába ajánlotta magát. Néhány hónappal később létrehozták saját konfraternitásukat. A kis templom és az oldalában fekvő temető helyreállítására a gárda tagjai nagylelkű felajánlásokat tettek.

A 17. század második felében visszanyerték korábbi privilégiumaikat és a kedvező politikai helyzetnek köszönhetően számukat 120-ra csökkentették. 1723-ban a Svájci Gárda kaszárnyájának túlzsúfoltsága miatt a Gárda főparancsnoka dekrétumban tiltotta meg, hogy az elhunyt gárdisták családtagjai továbbra is benn lakhassanak. Továbbá követelményként írta elő a belépés feltételei között a nőtlenséget és meghatározta a nős gárdisták arányát.

Az 1870-es francia-porosz háború kitörése a pápai állam hatalmának végét jelentette. Az olasz kormány biztosította a Pápát az 1864-es megegyezés tiszteletben tartásáról, de amint III. Napóleon hatalma gyengülni kezdett a pápai állam határait körbefogta az Olasz királyság hadserege. 1870. szeptember 20-án az olasz hadsereg betört Rómába. IX. Piusz pápa a vérfürdő elkerülése érdekében elrendelte, hogy hadserege pusztán védekezésre korlátozza tevékenységét illetve erőszak esetén adja meg magát. Következő nap a pápai seregek feloszlottak, a Svájci Gárda visszavonult a Vatikánba. Ettől a naptól kezdve a Svájci Gárda tevékenysége csak a Pápa személyes biztonsága biztosítására, a Vatikánváros és a castel gandolfói pápai nyaraló őrzésére korlátozódott. Erre az időszakra tehető, hogy a gárdisták műveltségének fokozására főparancsnokuk iskolát hozott létre zene- illetve énekoktatással. Továbbá elrendelte, hogy 18 évi szolgálat után kapjanak nyugdíjat a gárdisták és meghatározta a belépés kritériumai között a min. 177 cm magasságot. Az elhunyt svájci gárdisták számára a római Veránói temetőben kápolnát építtetett.

1929. február 11-én a Szentszék és az olasz állam között létrejött a Lateráni Egyezmény, amely elismerte a Szentszék különleges és teljes szuverenitását a Vatikán állam területén. Ennek következtében a svájci szövetségi tanács megerősítette azt a parlamenti határozatot miszerint „a pápai gárda nem tekinthető külföldi fegyveres erőnek, mert ezek a csapatok egyszerűen rendőrségi erők. Ennek következtében bárki jelentkezhet erre a szolgálatra a szövetségi tanács engedélye nélkül.” Az Egyezmény aláírása után megkezdődtek az építkezések a Svájci Gárda új kaszárnyájának és irodáinak létrehozására. Helyreállították a védőszentjeikről elnevezett Szent Márton és Szent Sebestyén kis templomot, ami a kaszárnya közelében található. Az évszázadokig a svájciak történetéhez fűződő Szent Zarándok templom pedig a vatikáni biztonsági testületé lett.
Miután VI. Pál pápa 1970-ben feloszlatta a Vatikán többi katonai jellegű testületét (Nemesi Testőrség, Palotaőrség) a Svájci Gárda maradt a Pápa egyetlen „hadserege”.  

Milyen feltételeknek kell megfelelnie egy svájci gárdistának?
A svájci gárdista először is gyakorló katolikus. A római kúria szívében szolgál nap mint nap, folyamatosan kapcsolatba kerül a zarándokokkal, akik Szent Péter sírját keresik föl és különböző liturgikus szertartásokon vesznek részt a Vatikánban. Nyilvánvaló tehát, hogy a svájci gárdista vallásos hovatartozásával és magatartásával a Szentatya „névjegykártyája”.

A svájci állampolgárság alapfeltétel, mint ahogy az anyaországhoz való kötődés is elvárt. A testület esztétikai megjelenése miatt fontos kritérium a testmagasság is: ez minimum 174 cm kell, hogy legyen. A jelentkezők Svájcban alapos orvosi vizsgálaton esnek át, amelybe pszichológiai teszt is tartozik. A Pápa biztonságára csak feddhetetlen életű személyek vigyázhatnak. Ami a katonai kiképzést illeti, a svájci gárdisták két éves sorkötelezettsége nem elegendő idő az alapok elsajátításához. Ezért a gárdistának már eleve rendelkezni kell a svájci hadseregben megszerzett szükséges katonai tulajdonságokkal, tekintve, hogy ugyanazt a katonai nyelvet használják és a fegyelmi felfogásuk is megegyezik. A svájci gárdista-jelölt legyen ügyes, tettre kész és hatékony. Rendelkezzék min. három éves felsőfokú tanulmányokról szóló diplomával.

A testület tagjai csak férfiak lehetnek, nagy részük nőtlen, akik két-három fős szobákban laknak (bár kezdetben nagyobb hálótermekben helyezik el őket). Kevés lakást tudnak rendelkezésükre bocsátani a Vatikánban (apró állam lévén), a nősülés szabályokhoz kötött: a minimum tizedesi rangig jutott gárdistának be kell tölteni 25. életévét, három év szolgálattal a háta mögött további három évig kell szolgálnia. Mivel fiatal testületről van szó, csak 30 éves korig lehet jelentkezni a Svájci Gárda soraiba. Évi mintegy harminc új gárdistát toboroz a testület három újoncképző iskolában. A 26 napos kiképzés során elvi és gyakorlati útmutatást kapnak a jelöltek, akiktől elvárt az olasz nyelvtudás, az önvédelmi sportokban való jártasság, valamint a testőrség parancsainak, a helyszínek és személyek ismerete.

Minden évben május 6-án, Róma kifosztásának évfordulóján teszik le ünnepélyes esküjüket az újoncok. Az Apostoli Palota előtti elegáns Szent Damazusz-udvarban kerül sor az eskütételre, amelyen mintegy 3500 meghívott vendég vesz részt; köztük svájci politikusok és katonai vezetők, az új gárdisták rokonai, barátai, támogatói. A Pápai Svájci Gárda, a főparancsnoktól az alabárdosokig díszegyenruhát visel s minden szem rájuk szegeződik: a katonai zenekar dobszólója után a káplán fölolvassa az eskü szövegét:

„Esküszöm, hogy híven, lojálisan és tisztességgel szolgálom XVI. Benedek pápát és törvényesen megválasztott utódait. Minden erőmmel, ha kell, akár életem föláldozásával is az ő védelmüknek szentelem magam. Ezeket a kötelezettségeket vállalom a bíborosi testület tagjai felé is a Sedes Vacans teljes időtartamára. Ígérem továbbá, hogy a kapitány és valamennyi felettesem iránt tisztelettel, hűséggel és engedelmességem viseltetem. Esküszöm. Isten és védőszentjeim engem úgy segéljenek.”

Ezután minden egyes újoncot név szerint szólítanak, akik bal kezüket a testorség zászlajára téve, jobb kezük három ujját széttárva – a Szentháromság jelképeként – leteszik az esküt. A Svájci Gárda védoszentjei: Szent Márton, Szent Sebestyén, Flüei Szent Miklós.

Mivel töltik szabadidejüket a gárdisták?
A pápai testőrök munkája nem sok testmozgást tesz lehetővé, ezért sok gárdista igyekszik ezt bepótolni szabadidejében. Minden évben tartanak sportnapot részükre. A testületnek 1975 óta van saját labdarúgócsapata, amely leginkább baráti mérkőzéseken játszik svájci vagy egyéb külföldi csapatokkal. Részt vesznek a vatikáni bajnokságon is, bár szolgálatuk elsobbséget élvez, ezért gyakran le kell mondani vagy elhalasztani a meccseket. A kaszárnya alagsorában sportterem várja modern erőgépeivel a fiatal gárdistákat. Ezen kívül a labdajátékok kedvelőinek tornaterem áll rendelkezésére, de sokan kocognak a Vatikáni kertekben. A tenisz, a kerékpározás mellett az úszás is kedvelt sport a testőrök körében; erre vagy a tenger, vagy valamelyik lelki közösség uszodája szolgáltatja a helyszínt.

A Svájci Gárda zenekara tagja a svájci fúvósok szövetségének. A testőrség 1506-os megalapítása óta a zenekar alapvetoen megőrizte történelmi hagyományait, de természetesen magán viseli az idők változásának jeleit is. Kezdettől fogva híres volt a dob és a furulya, amely kiegészült más hangszerekkel is. A 110 fős testőrség körülbelül 10-15 zenészt tud kiállítani az éves koncertekre.

Szabadidejükben a svájci gárdisták feletteseik vezetésével szívesen kirándulnak Rómában és környékén; a nevezetességek és híres zarándokhelyek fölkeresése után a kirándulás rendszerint kellemes vacsorával zárul. 

A Svájci Gárda elsődleges küldetése, hogy őrködjön a Szentatya személyének és lakóhelyének biztonságán. Ennek értelmében feladatai közé tartozik, hogy elkísérje a Szentatyát helyváltoztatásai során, felügyeljen Vatikán Városállam bejáratainál, illetve teljesítse a szabályzatnak megfelelően a rendfenntartással kapcsolatos egyéb szolgálatokat. A Svájci Gárda tagjainak tevékenysége a gyakorlatban a következő négy területre oszlik: biztonsági szolgálat, díszőrség, rendfenntartás és testőrség.

A 80 %-ot kitevő biztonsági szolgálat a Vatikán állam bejárataira, valamint az Apostoli Palota különféle helységeire vonatkozik. A gárdistáknak ismerniük kell a Római Kúria és a különféle vatikáni hivatalok vezető személyiségeit, a hivatalok pontos hollétét, hogy helyesen információkkal tudjanak szolgálni az érdeklődőknek.
A biztonsági szolgálatot, a feladat jelentőségének megfelelően, az alabárdosok, a tiszthelyettesek és a magasabb rangú tiszthelyettesek látják el. A bejáratoknál rendkívül fontos az idegen nyelvek ismerete, a gárdisták számára kötelező az olasz nyelvkurzus elvégzése. A Svájci Gárda nem egyedül felelős a Vatikán egész területének biztonságáért, ez ugyanis a Vatikáni alkalmazásban álló olasz csendőrség feladata.

A pápai díszőrség biztosítása kezdettől fogva a Svájci Gárda feladatai közé tartozik. Bár világszerte ezzel a látványos szolgálattal azonosítják a gárdistákat, ez munkájuknak mindössze 8%-át teszi ki. A díszőrség nemcsak egyes fontos személyiségnek, egy jelentős eseménynek szól, hanem jelenti a szentmisék során a Legszentebb Oltáriszentség előtti tisztelgést is.

A kihallgatások és a misék során a Szentatya trónusát svájci gárdisták veszik körül. A protokoll szabályai szerint, államfőket, új nagyköveteket, minisztereket és egyéb vallási vagy világi hatóságokat gárdisták alakulata fogad. Nagykövetek érkezése esetén, amikor bemutatják kormányuk megbízólevelét a Szentatyának, svájci gárdisták kísérik őket végig az Apostoli Palota termein.

Vatikán Városállam két bejáratánál a legfiatalabb gárdisták állnak őrt. A „Harangok Ívénél” óránként, míg a Bronzkapunál kétóránként kerül sor őrségváltásra.

A rendfenntartás a kihallgatásokra, szentmisékre, egyéb szertartásokra vonatkozik, a gárdisták feladata, hogy ellenőrizzék a résztvevőket, és a zarándokokat a számukra fenntartott helyre vezessék.

A gárdisták ügyelnek arra, hogy a be- és kijáratok szabadon maradjanak, információkat adnak és a megfelelő helyre irányítják a hozzájuk fordulókat, különösen hatékonyan szervezik meg az esetleg felmerülő orvosi ellátás, elsősegély biztosítását. A rendfenntartást minden rangú gárdista végzi.

A testőri szolgálat, a Szentatya közvetlen személyi sértetlenségének biztosítása a Svájci Gárda megkülönböztető feladata. A régebben szolgálatban lévő gárdisták professzionális kiképzésben részesülnek ennek ellátásához. Ezen felül az élettapasztalat, a szakmai gyakorlat, a megfigyelési képesség, a koncentráció, a gyors reakció képezik az alapját az általuk végzett munka jó minőségének.

A biztonság mértékét maga a védelmezendő személy szabja meg. A gárdistáknak rendkívüli érzékenységgel kell fenntartani a helyes egyensúlyt a biztonsági követelmények és az akadálymentes szertartások között.