Hamvazószerdán délután XVI. Benedek pápa a római Santa Sabina ókeresztény bazilikában mutatta be az ünnepi szentmisét, amely során megáldotta a hamut, meghamvazkodott és meghamvazott bíborosokat, püspököket, szerzeteseket és híveket. A szertartás a bencés szerzetesek Sant’ Anselmo templomában kezdodött a bunbánatra szólító buzdítással: „Ez a megtérés, a hit elmélyítse, az intenzív ima és a tevékeny szeretet idoszaka.” A bunbánati körmenet során, a Santa Sabina bazilika felé tartva a Mindenszentek litániáját énekelték.

"A bunbánati körmenet, amellyel megkezdtük ezt a mai szertartást, segít, hogy belépjünk a Nagyböjt tipikus lelkiségébe, mely a megtérés és a lelki megújulás személyes és közösségi zarándoklata” – XVI. Benedek pápa ezekkel a szavakkal kezdte szentbeszédét a Santa Sabina bazilikában, majd megvilágította a nagyböjti stációk osi római szokásának jelentését. A nagyböjti idoszakban a római hívek a zarándokokkal együtt minden nap egy-egy vértanú emlékére emelt templomnál találkoztak, ahol egy elidoztek, azaz stációt tartottak. A bazilikákban kihelyezték a vértanúk ereklyéit, szentmisét mutattak be a híveknek, amelyet körmenet elozött meg, amely során a Mindenszentek litániáját énekelték. A római egyház így emlékezik azokra, akik vérük ontásával tettek tanúbizonyságot Krisztusról és emlékük felidézésével ösztönözni akarja a keresztényeket, hogy újítsák meg elkötelezettségüket az evangélium iránt. Telnek-múlnak az évszázadok, ám ezek a szertartások máig megorizték értéküket, mert arra emlékeztetnek, hogy ma is mennyire fontos, hogy megalkuvások nélkül elfogadjuk Jézus hívását: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztéjét minden nap és kövessen engem” (Lk 9,23).
Folytatva homíliáját a Szentatya ezután a nagyböjt elso napjának egy sajátságos mozzanatáról, a hamvazkodásról elmélkedett. Nem csupán rituális tett a hamvazás, hanem valami olyan, ami megérinti mindannyiunk szívét. Joel profétának a szentmise olvasmányában elhangzott figyelmezetése számunkra is értékes felhívás arra, hogy külso gesztusainknak összhangban kell állniuk a lélek oszinteségével és a következetes cselekedetekkel. Mit ér ugyanis, ha megszaggatjuk ruháinkat, de a szívünk távol áll az Úrtól, azaz a jótól és az igazságosságtól. Egyedül az a fontos, hogy bunbánó lélekkel visszatérjük Istenhez és elnyerjük az O kegyelmét. Új szívért és eros lelkületért könyörgünk az Úrhoz a bunbánati zsoltárban: „Könyörülj rajtam Istenem…vétettem ellened.” Bunei tudatában az igazi hívo egész önmagával kéri Isten bocsánatát, mert egyedül ezáltal tudja visszanyerni az örömet és a reményt.
A nagyböjti lelkiség egy másik aspektusa a bunbánat és a gonosz szellem elleni küzdelem. A kereszténynek naponta, de foként a nagyböjti idoszakban kitartóan harcolnia kell, amint Krisztus tette a júdeai sivatagban és a Getszemáni kertben, ahol szembefordult a legfobb kísértéssel és teljesen az Atya akaratára hagyatkozott. Lelki küzdelem ez, amely a bun és a sátán, minden bun eredete és oka ellen irányul. A küzdelem egész lényünket igénybe veszi és állandó figyelmet és orködést igényel. A hivo ember ezt a küzdelmet az imádság, a böjt és a bunbánat fegyvereivel vívja. Az isteni Mester engedelmes követése a keresztényeket a béke tanúivá és apostolaivá teszi. Azt is mondhatnánk, hogy ez a valóban keresztény válasz a világ békéjét fenyegeto eroszakra, nem pedig az eroszak, nem a gyulölet, sem pedig a hamis spiritualitásba való menekülés. Krisztus követoinek azon az úton kell járniuk, amelyen Krisztus járt, aki saját kora és minden kor gonoszságával szemben átölelte keresztjét és a szeretet hosszabb, de hatékonyabb útját választotta. Az O nyomodokain és Vele együtt kötelezzük el magunkat jóval a rossz ellen, igazsággal a hazugsággal szemben és szeretettel a gyulölettel szemben.
A szeretetnek pedig konkrét tettekben kell megnyilvánulnia, foként szegény és ínségben levo testvéreink iránt. Jézus arra buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek a világ világossága, hogy a jócselekedeteket látva az emberek dicsoítsék Istent. Az egyház számára a szeretetszolgálat nem egyfajta szociális gondoskodás, hanem természetéhez tartozik, amellyel kifejezi saját lényegét – emlékeztetett a Szentatya Deus caritas est enciklikája szavaira.
XVI. Benedek pápa hamvazószerdai homíliáját ezekkel a szavakkal zárta: „fogadjuk el azt a tanítást, amelyet ezekben a hetekben az egyháztól boségesen kapunk. Kötelezzük el magunkat az imádságra, a még nagyobb bunbánatra és böjtölésre és a testvéreink iránti nagyobb figyelemmel haladjunk a Húsvét felé. Oltalmazzon bennünket a Szuzanya, az Egyház Anyja, Krisztus minden követojének igazi példaképe.