A Szent Péter téren mintegy 80 000 ember volt jelen. A világ számos televíziós csatornája és rádióadója közvetítette élőben a rózsafüzér imádságot, majd a Szentatya szavait.

Kedves testvéreim!

Egybegyűltünk ma este, szeretett II. János Pál pápánk halálának első évfordulóján, erre a Római Főegyházmegye által szervezett máriás virrasztásra. Szeretettel köszöntök mindenkit itt, a Szent Péter téren, kezdve Camillo Ruini bíboros helynökkel és segédpüspökeivel. Külön szeretettel köszöntöm a bíborosokat, püspököket, papokat, szerzeteseket, szerzetesnőket és minden világi hívőt, különösképpen a fiatalokat. Valóban Róma egész városa az, amely itt szimbolikus módon egybegyűlt az elmélkedés és az imádság e megindító pillanatában. Külön köszöntöm Stanisław Dziwiszt, Krakkó metropolita érsekét, aki sok éven át volt az elhunyt Szentatya hűséges munkatársa s aki most videós összeköttetésben áll velünk.

Immár egy év telt el Isten Szolgája, II. János Pál pápa halála óta, amely majdnem pontosan ebben az időpontban – 21 óra 37-kor – következett be, de emléke éppoly eleven, mint azelőtt, ahogy arról a világ minden részén ezekben a napokban szervezett számtalan rendezvény tanúskodik. Ő továbbra is jelen van elménkben és szívünkben; továbbra is árasztja felénk Isten és az emberek iránti szeretetét; táplálja mindenkiben, de legfőképpen a fiatalokban a lelkesedést a jóért, s a bátorságot, hogy kövessük Jézust és tanítását.

Hogyan foglalhatnánk össze ennek a nagy pápának az életét és evangéliumi tanúságtételét? Talán két szóval ragadhatnánk meg: hűség és odaadás. Teljes hűség Istenhez, és feltétlen odaadás az egyetemes Egyház főpásztoraként végzett küldetésében. Hűsége és odaadása még meggyőzőbb és megindítóbb módon mutatkozott meg az utolsó hónapokban, amikor testében valósította meg azt, amiről 1984-ben írt Salvifici doloris – Az üdvözítő szenvedés kezdetű apostoli levelében: „A szenvedés azért van jelen a világban, hogy felszítsa a szeretetet, megteremje az embertársi szeretet műveit, a ’szeretet civilizációjává’ alakítsa át az egész emberi civilizációt” (30). Bátorsággal felvállalt betegsége mindenkinek a figyelmét ráirányította az emberi fájdalomra, minden testi és lelki fájdalomra; méltóságot és értéket adott a szenvedésnek, tanúságot téve arról, hogy az ember nemcsak képességei, külsője miatt érték, hanem önmagában is, mert Isten teremtette, és Isten szereti őt. Szavaival és tetteivel szeretett II. János Pál pápánk nem szűnt meg felmutatni a világnak, hogy ha az ember hagyja, hogy Krisztus átölelje, azzal nem fojtja el emberi gazdagságát; ha teljes szívével hozzá csatlakozik, nem veszít el semmit. Éppen ellenkezőleg: a Krisztussal való találkozás még lelkesítőbbé teszi életünket. Szeretett Szentatyánk, pontosan azáltal, hogy egyre közelebb került Istenhez az imádságban, a szemlélődésben, az Igazság és a Szépség szeretetében, útitársává tudott lenni valamenniyünknek, s tekintéllyel tudott szólni azokhoz is, akik távol vannak a keresztény hittől.

Az első évfordulóján annak, hogy visszatért az Atya Házába, arra kapunk meghívást ma este, hogy újra befogadjuk azt a szellemi örökséget, amelyet ránk hagyott; arra kapunk ösztönzést – többek között –, hogy fáradhatatlanul keressük az Igazságot, amely egyedül képes szívünknek kielégíteni. Bátorít, hogy ne féljünk követni Krisztust, hogy mindenkihez elvigyük az evangélium hírét, amely egy testvéribb és szolidárisabb emberiség kovásza. Segítsen bennünket a mennyből II. János Pál, hogy tovább tudjunk menni utunkon, megmaradva Jézus engedelmes tanítványainak, hogy mi is – mint ahogy ő maga szerette mondani a fiataloknak – a „hajnal őrszemei” legyünk a harmadik keresztény évezred elején. Kérjük ezért Máriát, Megváltónk Édesanyját, akihez ő is mindig gyöngéd odaadással fordult.

Most azokhoz a hívekhez szólok, akik Lengyelországban televíziós összeköttetésben vannak velünk.

(Ezután a Szentatya lengyelül folytatta:) Lélekben csatlakozzunk a lengyelekhez, akik Krakkóban, Varsóban és más helyeken gyűltek egybe virrasztásra. Elevenen él bennünk II. János Pál emléke, s nem szűnünk meg érezni lelki jelenlétét. Annak a megkülönböztetett szeretetnek az emléke, amelyet honfitársai iránt táplált, legyen világosság számotokra a Krisztus felé vezető úton. „maradjatok erősek a hitben”. Szívből küldöm rátok áldásomat.

Most pedig szívből küldöm mindannyiótokra áldásomat.