Sydney után Ifjúsági Világtalálkozó Koreában?
MK 2006.03.30. 17:55
Az új koreai bíboros kezdeményezi, hogy a félsziget lássa vendégül a világ fiataljainak következő találkozóját. „Nagy haszonnal lenne a hivatások születésére a fiatalok körében, akik az északi részt tekinthetnék szolgálatuk területének”.
Nicholas Cheong Jin-suk bíboros, szöuli érsek és Phenjan apostoli kormányzója kijelentette: „minden lehetőt megtesz”, hogy Korea láthassa vendégül a következő Ifjúsági Világtalálkozót, „a katolikus egyház által szervezett egyik legnagyobb eseményt”. A Chosun Ilbo országos napilapnak nyilatkozva az új bíboros elmondta, „ha sikerülne ezt az eseményt Koreában megszervezni, nyilván meghívnánk a pápát, hogy látogassa meg egész országunkat”.
Az Ifjúsági Világtalálkozókat minden második alkalommal más-más földrészen rendezik. A kölni találkozót, amelyen több mint egymillió fiatal vett részt tavaly augusztusban, 2008-ban a sydneyi találkozó követi majd. Ázsiában utoljára Manila adott otthont a világtalálkozónak, 1995-ben.
„Nagy haszonnal lenne a hivatások születésére a fiatalok körében, akik az északi részt tekinthetnék szolgálatuk területének” – hangsúlyozta a bíboros. „Jelenleg Északon minden missziós tevékenység nagyon bonyolult, mert a két félnek mindenben teljes egyetértésre kell jutnia. Még azt is meg kell tudnom, mit gondol Phenjan a kinevezésemről.” A főpásztor azonban megígérte: minden lehetséges területen erőfeszítéseket fog tenni azért, hogy biztosítsa a sztálinista országban ott élő papok állandó jelenlétét.
A bíboros reagált a Dél-Koreában egyes multinacionális vállalatok igazgatóságának körében mostanában kirobbant korrupciós botrányokra is: „Az a baj, hogy a dél-koreaiak kezdenek túl fösvénnyé válni, túlzottan kötődni a pénzhez. Régóta hangoztatom, hogy szükségünk van az életünkben az értelemre, és hogy káros túl gyorsan előrevinni a dolgokat.”
Ezt a véleményt vallotta a bíboros a „klónozás úttörője”, Hwang Woo-suk professzor „felemelkedése és bukása” idején is: „A haladás megszállottjai lettünk, amikor szünetet kellene tartanunk, s hagyni, hogy lenyugodjon a légzésünk” – zárta szavait a bíboros.
|