A XXI. Ifjúsági Világnapra készülődve
MK 2006.04.06. 14:19
A virágvasárnapi találkozó előkészületeként XVI. Benedek pápa a Szent Péter térre várja Róma és Lazio fiataljait. Imádság, elmélkedés, kérdések és válaszok, tisztelgés II. János Pál pápa előtt.
A 2005. augusztusi kölni találkozó után a pápa újra beszélgetésre hívja a fiatalokat, hogy együtt készüljenek a virágvasárnapi Ifjúsági Világnapra. A csütörtök délutánra a Szent Péter térre meghirdetett „előtalálkozó” a II. János Pál pápa által elindított hagyományt követi, akinek szokása volt, hogy a nagyhét előtti csütörtökön találkozzék a fiatalokkal. XVI. Benedek ezúttal nem prédikációt vagy beszédet tart, hanem kérdés-felelet formában vezeti be a fiatalokat a következő Ifjúsági Világtalálkozó gondolatkörébe, amelynek címe: „Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon".
Először Camillo Ruini bíboros, és egy pugliai egyetemista köszönti majd a fiatalokat; ezután behozzák a világtalálkozók keresztjét, amelyet II. János Pál pápa 1983–84-ben adományozott a fiataloknak, s a „Salus Populi Romani” Mária-ikont, amely 2004, a rózsafüzér éve óta kíséri a fiatalok közös zarándoklatát. A rendezvény egyik kiemelkedő eseményeként a pápa átadja a fiataloknak a Szentírást, s meghívja őket, hogy tartsanak vele II. János Pál pápa sírjához, ahol együtt elimádkozzák a boldoggá avatást kérő imádságot. Az altemplomba elkíséri őket a világtalálkozók keresztje és a Mária-ikon is, mintegy tisztelgésképpen a világtalálkozókat elindító Péter-utód előtt.
A gyülekezés idején neves énekesek és más művészek lépnek fel a Szent Péter téren, és tanúságtételeket hangzanak el olyan személyiségektől, mint Maddalena Santoro, a Törökországban meggyilkolt pap húga, vagy a téli olimpián aranyérmet nyert Enrico Fabris.
A Római Főegyházmegye ifjúságpasztorációs intézete által szervezett találkozót a Rai Uno élőben közvetíti, de követhető lesz majd a www.korazym.org internetes oldalon is.
|