„Kölnből Sydney felé” -Beszámoló a római konferenciáról
MK 2006.04.12. 10:54
Gábor Miklós, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának irodavezetője a Vatikáni Rádiónak nyilatkozott arról a konferenciáról, amelyre a Világiak Pápai Tanácsa szervezésében került sor Rómában, „Kölnből Sydney felé” címmel.
A konferencián a világ legtöbb katolikus országának püspöki konferenciái, illetve különböző lelkiségi mozgalmak képviseltették magukat, olyan személyekkel, akik nemzeti vagy mozgalmi szinten az ifjúságpasztoráció felelősei. Magyarországról Gábor Miklóssal együtt Nobilis Márió, az MKPK Ifjúsági Bizottsága Tanácsadó Testületének titkára vett részt a találkozón, amelynek egyik célja a kölni Ifjúsági Világtalálkozó lelkipásztori és szervezési szempontból való kiértékelése volt. A tanácskozáson résztvevő mintegy 250 ember ezenkívül megismerhette a Szentatyának a 2008-as sydney-i Ifjúsági Világtalálkozóra szóló alapgondolatát, illetve az elkövetkezendő két év ifjúsági világnapjainak lelki vezérfonalát is.
A kölni Ifjúsági Világtalálkozó kiértékeléséről Gábor Miklós elmondta: Joachim Meisner bíboros és szervezőcsapata – papok és világiak egyaránt – beszámolt arról, hogy milyen, számokban mérhető hatásai voltak a találkozónak, illetve általa milyen ökumenikus vagy politikai kapcsolatok fejlődtek. Arról is szólt, milyen terveik vannak az elkövetkezendő időszakban a németországi ifjúságpasztorációt illetően. Az európai latin országok képviselői, spanyolok, franciák, olaszok, illetve a belgák pedig elmondták: mindenképpen szeretnék erősíteni a világtalálkozókra való lelki felkészülés dimenzióját.
Gábor Miklós egyetértett ezekkel a felvetésekkel. Mint fogalmazott, „Magyarországon talán a kölni világtalálkozóra való felkészülés során sikerült először fiataljainkat lelkileg is felkészíteni a találkozóra. 2005 februárjától augusztusig havonta készült egy-egy segédanyag, amely arra bátorította az ifjúsági közösségeket, hogy minél jobban készüljenek fel erre a találkozóra, akár személyesen részt vesznek rajta, akár itthon követik az eseményeket, és csak lélekben csatlakoznak a világtalálkozóhoz. Azt gondolom, és itthoni értékelésünk is azt mutatja, hogy erre a továbbiakban is szükség lesz. Ezért a jövő egyik nagy feladata, hogy a Szentatya által meghatározott lelki vezérfonalat itthon az egyházmegyei és a mozgalmi ifjúságpasztorációs munkákban aprópénzre váltsuk”.
A magyar fiataloknak a sydney-i találkozón való részvételéről az MKPK IB irodavezetője elmondta: Magyarország esetében körülbelül 200 fővel lehet számolni.
Végül szóba került a jövő évi ifjúsági világnap alapgondolata, amely János evangéliumából való („Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!” – Jn 13,34). Ismerjük már a 2008-as sydney-i Ifjúsági Világtalálkozó mottóját is, amely az Apostolok Cselekedeteiből származik („Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig” – ApCsel 1,8).
„Anthony Fisher püspök, az ausztrál szervezőbizottság vezetője ennek a bibliai idézetnek a legutolsó gondolatát emelte ki, hiszen Ausztrália eredeti megnevezése: Terra Australia del Spirito Santo (a Szentlélek déli földje – egy spanyol misszionárius nevezte így 1606-ban – a szerk.). Ez összecseng a gondolattal, hogy feladatunk az evangélium továbbadása a világ végső határáig” – zárta beszámolóját Gábor Miklós.
|